Egyesületi dokumentumok
Alapadatok
Név: Szigetköz-Csallóköz Kisbodaki Kulturális és Szabadidősport Egyesület
Cím: 9234 Kisbodak, Szabadság utca 32.
Adószám: 18536247-1-08
Bankszámlaszám: MBH DUNA BANK Zrt. 58600214-17185099
A Szigetköz-Csallóköz Kisbodaki Kulturális és Szabadidősport Egyesület létrehozásával az alapítók azt a közösségépítő szándékukat akarták kifejezni, hogy a civil szervezetük révén a Szigetköz-Csallóköz természeti értékeinek és kultúrájának szeretete mellett kiegészítő programok és tevékenységek szervezésével a gyermekektől a felnőttekig bevonják tagságukat és a hozzájuk kapcsolódó támogatói kört. Ez által támogassák a szabadidő hasznos eltöltését, segítsék a környezettudatos nevelést, valamint a sport és célirányos lehetőségek biztosítása révén segítsék elő a napi fő elfoglaltság által okozott fáradtság, feszültség feloldását, a testi-lelki teljesítőkészség és képesség helyreállítását, fokozását.
Mindezen célokat főként Kisbodak és térsége illetékességi területén a kisbodaki polgárok érdekében valósítják meg. A tevékenységgel Kisbodak és térsége fejlődését, az itt élők életkörülményeinek javulását kívánják szolgálni.
Ennek szellemében kerültek kialakításra és elfogadásra az egyesület céljai az alábbiak szerint:
- Az Egyesület az alábbi értékeket vallja és vállalja:
- A természet tisztelete és védelme, a fenntartható komplex fejlődés elve – az ember, a
- természet, a környezet és a technika harmonikus egységében;
- A szűkebb és a tágabb szülőföld odaadó szeretete, az érte való munkálkodás és szolgálat;
- Az egészséges testi és lelki életvitel igénye, megvalósítása és fejlesztése;
- Az önképzés és ismeretszerzés igénye, az ismeretadás kötelessége;
- A kulturális hagyományok ápolása, a rendszeres mozgás, a szabadidősportok népszerűsítése;
- A helyi, a nemzeti és a nemzetközi szolidaritás, az összefogás és közösségi élet igénye;
- Előzőekből fakadóan az Egyesület közössége elutasítja az életkor, a nem, a nemzetiség, az iskolai végzettség, a foglalkozás, a társadalmi állás, a politikai, vallási, eszmei és faji meggyőződések alapján való kirekesztést és kivételezést. Elutasítja a nézeteltérések erőszakos megoldását, valamint a természetet csupán erőforrásként kezelő szemléletet.
- Az Egyesület célja:
- A Duna folyóhoz, a Szigetköz-Csallóköz régióhoz, valamint annak környezetében kialakult
- és épített természetes és mesterséges objektumokhoz kapcsolódva segítse elő sportolási
- lehetőségek biztosítását, egyénileg választható szabadidő eltöltést, erősítse a testi-lelki
- egészséges életmód kialakítását és ennek elterjesztését, a rekreációt;
- A vízi sportok, és a folyóhoz kapcsolódó szabadidős tevékenységek összekapcsolása
- szárazföldi tevékenységgel, és ezek komplex megvalósítása;
- Támogassa a természet és a környezet megismerését, szeretetét és védelmét, a vízi kultúra
- terjesztését;
- Közreműködjön az ezekhez szükséges feltételek biztosításában és fejlesztésében;
- Elősegítse a célokhoz kapcsolódó közösség fejlesztését és közösségekkel való kapcsolattartást, valamint a célokhoz kapcsolódó közösségek kulturális fejlődését és szórakoztatását.
Alapító okirat
| Szervezet nyilvántartási száma | 08-02-0001870 |
| Megnevezés | SZIGETKÖZ-CSALLÓKÖZ Kisbodaki Kulturális és Szabadidősport Egyesület |
| Rövidített név | Rövidített név nincs bejegyezve |
| Idegen nyelvű elnevezés | Idegen nyelvű elnevezés nincs bejegyezve |
| Székhely ország | Magyarország |
| Szervezet székhelye | 9234 Kisbodak, Szabadság utca 32. |
| Szervezet típusa | Egyesület |
| Állapot | Nyilvántartásba vett |
| Országos azonosító | 0800/61877/1998/618771998 |
| Eljáró bíróság neve | Győri Törvényszék |
| Ügyszám | 0800/Pk.61877/1998 |
| Bírósági határozat száma | 18/I |
| Jogerőre emelkedésének időpontja | 2025.12.04 |
| Bejegyzés típus | Változtatás |
| Bejegyzés dátuma | 2025.12.04 |
| Régi nyilvántartási szám formátum | 1870/1998 |
| Létesítő okirat kelte | 2025.11.26 |
| Egyesület formája | egyesület |
| Cél szerinti besorolása | sporttevékenység |
| Folyamatban lévő eljárás típusa | Folyamatban lévő eljárás nincs bejegyezve |
| Folyamatban lévő eljárás kezdete | Folyamatban lévő eljárás nincs bejegyezve |
| Közhasznú jogállás megszerzésének / módosításának / törlésének időpontja | Közhasznú jogállás megszerzésének / módosításának / törlésének időpontja nincs bejegyezve |
| Közhasznúsági fokozat | Nem közhasznú |
| Elektronikus kapcsolattartási cím: | 18536247#cegkapu |
| Cél szerinti leírás | A Szigetköz-Csallóköz Kisbodaki Kulturális és Szabadidősport Egyesület létrehozásával az alapítók azt a közösségépítő szándékukat akarták kifejezni, hogy Kisbodak és térsége illetékességi területén támogassák a szabadidő hasznos eltöltését, segítsék a környezettudatos nevelést, valamint a sport és célirányos lehetőségek biztosítása révén segítsék elő a napi fő elfoglaltság által okozott fáradtság, feszültség feloldását, a testi-lelki teljesítőkészség és képesség helyreállítását, fokozását. Az Egyesület az alábbi értékeket vallja és vállalja: A természet tisztelete és védelme, a fenntartható komplex fejlődés elve – az ember, a természet, a környezet és a technika harmonikus egységében; A szűkebb és a tágabb szülőföld odaadó szeretete, az érte való munkálkodás és szolgálat; Az egészséges testi és lelki életvitel igénye, megvalósítása és fejlesztése; Az önképzés és ismeretszerzés igénye, az ismeretadás kötelessége; A kulturális hagyományok ápolása, a rendszeres mozgás, a szabadidősportok népszerűsítése; A helyi, a nemzeti és a nemzetközi szolidaritás, az összefogás és közösségi élet igénye; Előzőekből fakadóan az egyesület közössége elutasítja az életkor, a nem, a nemzetiség, az iskolai végzettség, a foglalkozás, a társadalmi állás, a politikai, vallási, eszmei és faji meggyőződések alapján való kirekesztést és kivételezést. Elutasítja a nézeteltérések erőszakos megoldását, valamint a természetet csupán erőforrásként kezelő szemléletet. A Duna folyóhoz, a Szigetköz-Csallóköz régióhoz, valamint annak környezetében kialakult és épített természetes és mesterséges objektumokhoz kapcsolódva segítse elő sportolási lehetőségek biztosítását, egyénileg választható szabadidő eltöltést, erősítse a testi-lelki egészséges életmód kialakítását és ennek elterjesztését, a rekreációt; A vízi sportok, és a folyóhoz kapcsolódó szabadidős tevékenységek összekapcsolása szárazföldi tevékenységgel, és ezek komplex megvalósítása; Támogassa a természet és a környezet megismerését, szeretetét és védelmét, a vízi kultúra terjesztését; Közreműködjön az ezekhez szükséges feltételek biztosításában és fejlesztésében; Elősegítse a célokhoz kapcsolódó közösség fejlesztését és közösségekkel való kapcsolattartást, valamint a célokhoz kapcsolódó közösségek kulturális fejlődését és szórakoztatását. |
| Vagyonfelhasználás mértéke | Vagyonfelhasználás mértéke – nincs bejegyezve |
| Vagyonfelhasználás mód | Vagyonfelhasználás módja – nincs bejegyezve |
| Általános rendelkezés a képviselet gyakorlásának módjáról | Általános rendelkezés nincs bejegyezve |
A szervezet képviselői
| Neve | Timár Gábor |
| Képviseleti jog terjedelme | Általános |
| Képviseleti joggyakorlás módja | Önálló |
| Megbízás időtartama | 5 év |
| Megbízás megszűnésének időpontja | 2030.11.26 |
| Adószám | 18536247-1-08 |
| Adószám státusza | Bejegyzett |
| Adószám megszerzésének / felfüggesztésének / törlésének időpontja | 2011.03.25 |
| Közösségi adószám | Közösségi adószám nincs bejegyezve |
| Közösségi adószám státusza | Közösségi adószám nincs bejegyezve |
| Közösségi adószám megszerzésének / felfüggesztésének / törlésének időpontja | Közösségi adószám nincs bejegyezve |
| Statisztikai számjel | 18536247-9499-529-08 |
| Statisztikai számjel státusza | Bejegyzett |
| Statisztikai számjel megszerzésének / felfüggesztésének / törlésének időpontja | 2025.01.01 |