Az Ágrendszerről
A Szigetköz
A Szigetköz Magyarország észak-nyugati részén, a Kisalföld északi felén helyezkedik el. A Kisalföld (régebben Kis-Magyar-Alföld vagy Pozsonyi-medence), a mai Magyarország északnyugati részén található, a „magyarországi Kisalföldet”, a mai Szlovákia nyugati síkságát és az Ausztriában található Fertőzug/Seewinkel tájegységet magába foglaló földrajzi terület. A Kisalföld elnevezés a területet a Kárpát-medence nagyobb kiterjedésű síkságát jelentő Alföldtől, vagyis a „Nagy-Alföldtől” különbözteti meg. Teljes területe 9000 km², ma ennek kevesebb, mint fele – 4000 km² – tartozik Magyarországhoz. A terület északi, szlovákiai és magyarországi részét ma a Duna fő ág (az ún. Öreg-Duna) választja el egymástól. A Pozsonytól keletre elterülő rész neve szlovákul Podunajská nížina, vagyis „Duna-menti Alföld”, amely alatt a Csallóközt és Mátyusföldet értjük.
A Szigetköz földrajzi megnevezése alatt a Dévényi kapun át érkező, több ágra szakadó és kelet felé tartó Duna főmedre (Öreg-Duna) és a Mosoni-Duna által közbezárt területet értjük. észak-nyugat, dél-kelet irányú, hosszúkás, átlag 6-8 km széles, mintegy 52 km hosszú fiatal dunai hordalékkúp. Területe mintegy 375 négyzetkilométer. Alapvetően két részre, felső és alsó részre tagolhatjuk. Hazánk legnagyobb szigete és a Duna legnagyobb magyarországi mellékágrendszerét is magába foglalja.
A Duna szigetközi mellék-ágrendszere hazánk legjelentősebb vízitúrás területének tekinthető. A több száz négyzetkilométeren elterülő ágrendszer számtalan kisebb és nagyobb szigete között közel 400 kilométer különböző Duna-ág kanyarog. A Szigetköz mai képe a Duna szlovákiai (1992) elterelése után az ágrendszerek folyamatos rehabilitálásával alakult ki. A legutolsó rehabilitáció 2014-2015-ös években a Bagaméri ágrendszert érintette.
A Szigetköz víztestekben gazdag tájegység, a legfontosabb vízterületei a mellékágrendszer, a Mosoni-Duna és említésre méltó a Lajta és Zátonyi-Duna is. Északról az Öreg-Duna határolja, választja el Csallóköztől és ezen a szakaszon hajóforgalomtól mentesen békésen csordogál a Fekete-tenger felé.
A mellékágrendszer (vagy HTVPR – Hullámtéri vízpótló rendszer)
A szigetközi-mellékágrendszert több részre oszthatjuk, melyek a rehabilitáció óta szoros összeköttetésben állnak egymással. A Szigetköz ágrendszereinek nevei és fontosabb részei (Nyugatról keletre haladva)
· Rajkai-ágrendszer (Rajka település)
· Tejfalui-ágrendszer (Dunakiliti település és környéke)
· Cikolai-ágrendszer (Dunasziget település és környéke)
· Kisbodaki-ágrendszer (Kisbodak település és környéke)
· Dunaremetei – (Lipóti) ágrendszer (Dunaremete és Lipót települések és környéke)
· Ásványráró-ágrendszer (Ásványráró település)
· Bagaméri-ágrendszer (Ásványrárótól keletre eső rész. Közeli település: Dunaszeg,Vámosszabadi,Vének)
· Patkányosi-ágrendszer
A vízitúrázásról a Szigetközben, általánosságban
A szigetközi és csallóközi ágrendszerben vízitúrázni túravezető nélkül kizárólag gyakorlott, helyismerettel rendelkező vízitúrázóknak ajánlott! Az ágrendszerek szövevényesek, gyakoriak a zúgók, hirtelen felgyorsuló vízfolyások, éles kanyarok, hidak alatt hullámzó, örvénylő vizek. (akár WW-I, WW-II-es vadvizek) Egy nagyobb ágrendszer vize akár 30-40 kilométer hosszan is kanyaroghat a szigetei között, így a helyismerettel nem rendelkező az ember könnyen útvesztőben érezheti magát.
Amennyiben úgy döntünk, hogy az ágrendszerek egyikét választjuk, érdemes felkeresni valamelyik ágrendszer mellett fekvő települést (pl.: Dunakiliti, Dunasziget, Kisbodak, Dunaremete, Lipót, Ásványráró, Nagybodak), melyeken számtalan szállás és vízitúrás szolgáltató közül választhatunk.
Átlagos mélysége: 1 m – 10 m (rendkívül változó)
Víz sebessége: jellemzően ZW-A (0-4 km/h)-tól WW-I (gyenge vadvíz)-ig minden megtalálható
Folyamkilométer jelzések: nincsenek, tjékoztató táblák találhatók a vízterületen
Figyelem
az ágrendszereket tavasszal néhány hétre mesterségesen elárasztják, így érdemes utazás előtt érdeklődni a viszonyokról.
Környezetvédelem: a túrázáshoz engedély szükséges, a szigetköz teljes területén tilos a vadkempingezés
Veszélyek:
Gyors vízfolyások, zúgók, kisebb-nagyobb hidak (melyek alatt áthaladni szigorúan tilos!), a számtalan ág miatt nagy az eltévedési lehetősége a vízitúrázónak.
Milyen hajóval járható?: Kajak, kenu, SUP, evezős (korlátozottan), motorcsónak (korlátozottan, a sok átemelés miatt)
Nehézséget jelent: Szigetköz szabályzása miatt sűrűn találkozhatunk műtárgyakkal, melyeken át kell emelni a hajónkat. Egy hosszabb túrán 8-10 átemeléssel is kell számolnunk!
A túra előtt mindenképpen kérjünk térképet, felvilágosítás, illetve – ha nincs komoly helyismeretünk – kérjük túravezető segítségét.
Mindenképpen legyen nálunk (a kötelező felszerelésen kívül):szandál, vagy vízi cipő az átemelésekhez, térkép, telefon vízhatlan csomagolásban és legyen benne egy helyismerettel rendelkező telefonszáma eltévedés esetére!
Kinek ajánlott?
Megfelelő információk begyűjtése és a túraútvonal optimális kialakítása esetén szinte mindenkinek. A helyismerettel rendelkező túravezetők (minden kemping rendelkezik túravezetővel) több tucat túraútvonalat tudnak javasolni, melyek az abszolút kezdő túrázóktól a profi vízitúrásokig mindenki számára megfelelőek lehetnek. A hajóátemelések számát minden esetben kalkuláljuk bele a túrába! Ezek száma minél magasabb, annál hosszabb és nehezebb a túra.